Kedves látogató! Ez a weboldal jelenleg szerkesztés alatt áll.
A selfskills.hu oldal ami a működőképes oldalunk, megtudja nyitni ha, a következő linkre klikkel: selfskills.hu.
Köszönjük megértését.

Varga Zoltán - NLP Life Coach; kommunikációs tréning, önismereti tréning, nlp coach, life coach, business coach

Breaking News
Home / Módszerek / NLP módszer
NLP módszer

NLP módszer

NLP / Neuro-Lingvisztikus Programozás

NLP módszer

„Minden Út kezdete, hogy tudd, honnan indulsz, és legyen elképzelésed arról, hova érkezhetsz!”

Tanfolyamaink, workshop-jaink, tréningjeink az NLP módszeren alapulnak. Az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) tapasztalatokra épülő konkrét pszichológiai, pszichoterápiás és kommunikációs technikák rendszere, amely a nyelvhasználatot és viselkedést tanulmányozva a kiválóság struktúráját igyekszik megfejteni, ezzel megismételhetővé és elsajátíthatóvá tenni az egyes emberek számára. Az NLP tréningjeinken megszerzett tudás később alkalmazható az élet bármely területén, ahol a hatékony kommunikáció, mint releváns szempont megjelenik (nevelés, vállalatvezetés, üzleti élet, politika, stb.).

Az NLP™ működési területe

A Neuro Lingvisztikus Programozás az 1970-es években Kaliforniában született. Richard Bandler és John Grinder voltak a megalkotói.

Céljuk az volt, hogy az ember működésének két fő területét tegyék leírhatóvá. Ezek: a belső szubjektív élmények, valamint az emberek közötti kommunikáció.

 Az NLP™ olyannyira egyfajta attitűd, mint semmi más. Egyszer egy amerikai pszichológiai szaklapban azt írták, hogy az NLP™ nem más, mint Richard Bandler és John Grinder, és személyes karizmájuk az, ami ilyen eredményekre képes, nem pedig az NLP™ különféle technikái. Az NLP™ attitűdjét sokkal jobban szemléltetik Richard tanfolyamai és terapeutához illő személyisége. Ez egyfajta GYERÜNK, RAJTA! attitűd. Magabiztosság, határozottság ez, amit oly gyakran kevernek az agresszivitással, ami nem más, mint az élet igenlése, szenvedélyes próbálkozás, és ha nem működik, mást kell csinálni.

Richard vezetett egy csoportot az egyetemen és további számos csoportot Santa Cruzban és környékén. Ezek némelyike hétvégi vagy esti fejtágító volt. Richard ezek során fejlesztette ki elképesztő érzékelési képességét. Főként Gestalt-terápiát, mélymasszázs-technikákat, reiki-kezelést és később családterápiát alkalmazott, amely a Virginia Satir által kifejlesztett modellen alapult….

…Kiválasztották a kor néhány viselkedéselméleti zsenijét. John nyelvészeti tudásával a verbális kommunikáció területe bizonyult a legkézenfekvőbb kezdésnek. Hangszalagokat hallgattak, és videofelvételeket néztek a legjobb kommunikációs szakemberekről és terapeutákról, köztük volt Fritz Perls, Virginia Satir, majd később Milton Erickson, az orvostudományok doktora.

John egyrészt a kiváló nyelvészprofesszor, másrészt a hadsereget megjárt titkos operatív tiszt kettős szerepében lépett az NLP színpadára. Hivatalos kiképzése során mélytransz-technikát alkalmazott, hogy növelje azon képességét, hogy rövid idő alatt beépüljön bármilyen közegbe, valamint a nyelvtanulás területén kísérletezett a modellezéssel.

Tanfolyamukon a „részek” gondolata egyre inkább főszereplővé lépett elő, különösen a szélsőséges, úgymond „főkutya” és „alkutya” modellek Fritz Perls Gestalt-terápiájából. Perls véleménye szerint a főkutya-alkutya kettőssége az emberi személyiség legjellemzőbb vonása. A főkutya a jó lelkiismeret, ami megmondja, mit kellene, illetve mit nem kellene tennünk. Megleckézteti és figyelmezteti az alkutyát a „helyes” viselkedésre. Az alkutya a megadó és alkalmazkodó manipulátor, aki azt mondja: „Persze, megígérem”, vagy: „Egyetértek, csak ha tudnék…”

Érdemes megjegyezni, hogy Richard és John néha igen szokatlan kezelési technikákat alkalmaztak, és az is fontos, hogy az NLP™ kibontakozásának idején John és Richard végig rendkívüli módon képes volt olyan kötődést és megértést kialakítani, ami elengedhetetlen egy páratlanul erőteljes és harmonikus terápiás környezetben. Megvolt az a képességük, hogy teljesen és tökéletesen ráhangolódtak a kliens/diákra bármely felmerülő szituációban.

Az ismert összes kísérleti gyakorlatot és technikát a lehető legnagyobb érzékenységgel és rendszerező készséggel alkalmazták, ahogy egy magas színvonalú kísérlettől elvárható. Az elért eredmények nem voltak mindig előre láthatóak, sőt olykor elégtelenek is voltak; ugyanakkor varázslatos gyakorlati érzéküknek köszönhetően bármit pozitív és hasznos keretek közé tudtak illeszteni….

A hetvenes évek közepén kezdték vizsgálni a kor legnagyobb és legsikeresebb kom­mu­ni­ká­to­ra­inak, terapeutáinak munkásságát a modellezés eszköztárát használva. Így fedezték fel azokat az alapvető nyelvi- kommunikációs- és visel­kedésmintákat, amelyeket ezek a rendkívüli emberek használtak; a modelleket, amelyek feltételei minden hatékony kommunikációnak. Összegyűjtött tapasztalataikból gyakorlati modelleket alkottak, és kifejlesztették model­lezési eljárásukat. Az emberrel, annak kommunikációjával, belső élményeinek vizsgálatával addig a pszichiátria, a pszich0ológia foglalkozott. Módszerük fontos alaptulajdonsága az addigi pszichológiához képest, hogy nem személyiségelméletből indul ki és elveti a patológia elsőbbségét az egészséges ember vizsgálatakor. Létrejött az ideggyógyászat – neurológia; a nyelvészet – lingvisztika; és a matematikai programozás eszközeinek az alkalmazásából.

A pszichológia és pszichiátria a patológiára, mint alaptudományra épülő emberismeretet adtak. Elsősorban azt vizsgálták, mi romlott el bennünk – akár testi, akár lelki értelemben – , magyarázatot kerestek a baj okára, és ebből következtettek arra, milyen lenne az ember „jó működése”. Ettől eltérően Bandler és Grinder azt kutatták, hogyan lehet leírni a jól, sikeresen működő embert, hogyan lehet használni az így szerzett mintákat. Megfigyelték, hogy sok, a maga területén kiválóan teljesítő ember nem attól hatékony, amit hisz vagy vall magáról, hanem viselkedésükben, kommuniká­ció­jukban, „működésükben” nem tudatosan kialakult, jól funkcionáló rendszer, szisz­téma van. Egyébként pszicho-fiziológusok tárták fel azt a tényt, hogy a tudatos figyelmünk élményeinknek csak egy tizedét képes felfogni. Ez azt jelenti, hogy kommunikációnk, viselkedésünk, lelki történéseink kilenc tized része tudattalan, automatikus, rutinszerű. Ebből is következik, hogy akik az élet valamely területén kimagasló eredményt érnek el, azok a fel nem ismert kilenc tizednyi automatikus részükben is nagyon célszerűen és hatékonyan szervezett minták szerint működnek. Az NLP™ segítségével ezeket a nem tudatos mintákat is fel lehet térképezni, modellezni. A modellek pedig bárki által használhatóak! Egy vizsgálatsorozatot indítottak, amelyben modellezték a sikeres embereket. A modellezés ma is az NLP™ egyik legnagyobb „erőssége”. Az így kidolgozott modelleket pedig megtanították másoknak is, és kiderült, hogy korábban hihetetlennek gondolt teljesítmény-javulást értek el az alkalmazók különböző területeken. Az NLP™ egy módszertan, amely azon a mindent megelőző előfeltételezésen alapul, hogy mindenfajta viselkedésnek van struktúrája és ezt a struktúrát le lehet modellezni, meg lehet tanítani illetve tanulni és megváltoztatni (vagyis újraprogramozni). A módszer gyakorlata: felismerni mi hasznos és hatásos!

Az NLP™ továbbá egy technika is, amelynek segítségével a gyakorló rendezheti az információkat oly módon, amely lehetővé teszi számára, hogy olyan eredményeket érjen el, ami korábban elképzelhetetlen volt.

És végül az NLP™ egy attitűd, amit érdeklődés és kaland jellemez, valamint az a vágy, hogy gyakorlatot szerezzen annak felismerésében, hogy a kommunikáció milyen fajtái vannak hatással másokra. Ezeket a dolgokat érdemes megismerni. Úgy tekinteni az életet, mint egy ritka és példátlan lehetőséget a tanulásra!

Az NLP™ alkotói az eltelt években folyamatosan készítették és finomították ezeket a modelleket és technikákat. Az NLP™ élő tudomány, ma is folyamatosan új technikák kerülnek az elméletbe.

Az első modellek Virginia Satirtól – rendszerszemléletű családterápia, Frederick Perlstől – gestalt terápia, és Milton H. Ericksontól – hipnoterápia, stratégikus terápia – származnak, ezzel az ő utolérhetetlen terápiás hatékonyságuk is közkinccsé válhat.

Ma már az NLP™ az élet minden területén modellezi a kiválóságot, a hatékonyságot: az üzleti életben, a vezetésben, a tanulásban, a tanításban, a sportban, a gyógyításban, gyógyulásban stb.

NLP módszerAz NLP™ lényeges eleme a rendszer­szemlélet!

Fő kérdése a ”hogyan”, nem a „miért”. Okkeresés és magyarázat helyett a leírást használja a keretek megjelölésével, az eredményt veszi figyelembe, azt, hogy a kitűzött célhoz képest hová jutottunk. Az emberi működést folyamatában és összefüggéseiben vizsgálja, nem statikusan és a kontextusból kiragadottan.

 

Kommunikációnk minősége meghatározhatja életünk minőségét!

Mindenki, aki él kommunikál! Ha megmozdul, ha megszólal akkor is, ha nem, akkor is… Bármit is tegyünk, minden pillanatban kommunikálunk, kifejezzük magunkat különböző módokon… Annyira megszoktuk, hogy tudatosságunkkal együtt mozgunk – és az mozgat bennünket – hogy még csak észre sem vesszük. Mégis vagyunk és kommunikálunk. Folytonosan kifejezzük, hogy mit szeretünk és mit szeretnénk elkerülni. Folytonosan afelé mozdulunk, amit keresünk, amire vágyunk, és attól távolodunk amit nem szeretünk, akár képzelgünk, nézünk, gondolkodunk, vágyakozunk, gyűlölünk vagy szeretünk… azaz kommunikálunk.

A térkép – terület viszony szerepe a modellezésben

Az emberek általában nem a valóságra, hanem élettapasztalataik során arról folyamatosan bennük leképeződő „belső térképük” alapján reagálnak. Ez a belső térkép részben tudatos, részben észrevétlenül leképeződött, belénk ivódott érzületeinket, értékeinket, normáinkat, hiedelmeinket, meggyőződéseinket tartalmazza, mely alapján tájékozódunk, értékelünk és cselekszünk.

Könnyű belátnunk, hogy a bennünk kialakult kép valamiről vagy valakiről nem azonos azzal, amiről, vagy akiről az származik. Bár a kulturális és nyelvi utalásos rendszerek folytán sokféle hasonlóság és közös vonatkozás létezik, de a „kétszer nem léphetsz be ugyanabba a folyóba” mondás bölcsessége is érzékelteti, hogy pl. iskolai padtársunk számára mást jelentenek ugyanazok a hatások, melyek bennünket folyamatosan érnek. Ez a különbözőség az érzékszervi és asszociációs tapasztalatok különbözőségén alapul. Az érzékszervi tapasztalást illetően mind a tudatos szintet elérő, mind az azon kívül eső, küszöb alatti érzékelés is számít. Annak variációs lehetősége szinte végtelen, hogy egy új élmény vagy tapasztalat milyen korábbiakhoz asszociálódik, és milyen érzelmi töltettel bír. Még két iker sem lehet lélekben egyforma. Lehetőség itt a vak emberek és az elefánt története.

Az NLP™ célja tehát az emberi működés modellezése. Minden modell úgy viszonyul a „valósághoz”, amit törekszik leírni, mint térkép a területhez. Nem lehet tökéletes és kizárólagos. A felhasználás célja és a használat során megismert eredményesség a modell értékelésének a feltételei.

Egyetlen modell – térkép sem egyenlő a területtel – valósággal. Az embereknek természetesen eltérő modelljeik vannak. Egyik sem lehet tökéletes. Az emberek közötti kommunikáció célja csak a modellek ismertetése, összevetése lehet.

Az emberi élmények forrása: az érzékszervek

A modellek megalkotásához az információt az érzékszerveinken keresztül szerezzük. Élményeink minősége tehát az érzékszervek alapján a következő lehet:

  • vizuális                     – a látás
  • auditív                      – a hallás
  • kinesztetikus          – a testi érzésekkel, a mozgással kapcsolatos élmények, és a szaglás és íz-érzékelés élményei.

A fő reprezentációk

Az érzékszervi minőségek egyúttal a belső élményeink alapjai, építőkockái. Belső élményeinket is látványból, hangzásból és érzésekből készítjük el. Emellett szoktunk beszélni magunkban. Az öt érzékszervi csatornánk (modalitásunk) – látás, hallás, kinesztetikus (mozgásérzet, tapintás, hőérzet, nyomásérzet ), szaglás és ízlelés – működése tehát döntő fontosságú a megismerés és jelentésadás (ahogyan értelmezzük a dolgokat) folyamatában, mert a komplex tapasztalások is az érzékszerveinken át képeződnek le bennünk, és öltenek végül sajátos összjelleget (Gestalt-jelleg). Az érzékszervi tapasztalataink jelentős része nem-tudatos szinten marad, és gyakran nem hozzáférhető a tudatos felidézés számára.

Domináns reprezentáció

Minden ember kitüntetetten gyakrabban használja valamely fő reprezentációt élményei megjelenítésére. Ezen szokása jellemzője lehet gondolkozási stílusának is. Ilyen módon jellemző lehet, hogy „főleg lát, főleg hall, vagy főleg érez és cselekszik”. Mind az információ szerzésben, mind az információ adásban megmutatkozik ezen szokása. Vagyis arról beszél ami számára ebben az értelemben fontos, és főleg azt hallgatja meg.

Az „érzékszervi nyelv”, beszédünk rejtett kódja

Az érzékszerveink azok az „antennák”, melyekkel információkat szerzünk, mind a külső (környezetünk felől), mind a belső világunkból (érzetek, érzelmek, testérzetek stb.). Tapasztalataink (tudásunk, emlékezetünk tudatos és nem-tudatos részei) így folyamatosan az érzékszervi leképeződések eredményeként jelennek meg számunkra.

Érzékszervi kifejezések

A nyelv is leír (szavakkal és kifejezésekkel) olyan jelenségeket, amelyeket csak valamelyik érzékszervi csatornán át tudunk érzékelni. Ezeket nevezzük érzékszervi nyelvi kifejezéseknek.

Nagyon sok szó, szólás, kifejezés van a nyelvben, amely valamelyik érzékszervünkhöz kötött, jelentése megmaradt, vagy már eltávolodott tőle, átvitt értelemben használják (pl. két évre felfüggesztették), de legtöbbször még utal az eredeti tapasztalatra.

Látás

Léteznek a látáshoz kapcsolódó kifejezések, például …szembeszökő, festői, kinézet, látható, színek, ablak, kilátás….villan, fénylik, világos stb. ezeket vizuális szavaknak nevezzük.

Hallás

A halláshoz kapcsolódó szavak, mint pl. „beszél, csicsergés, zaj, hall stb., akusztikus szavak. Másként hangzik a hallgató számára az olyan beszéd, mint pl. „…azt mondják, hogy… hát ez igazán hallatlan… ez nekem nem mond semmit… pusztába kiáltott szó… ez már lecsengett bennem„ stb. — ezek mind akusztikus minták, melyeket nem engedhetünk el a fülünk mellett.

Érzés

Megint más benyomást keltenek egy megbeszélés során az olyan verbális mozzanatok, mint “úgy érzem, beleborzongok… kitapintom a kapcsolat lényegét… neki iramodtam… annyira hidegek velem kapcsolatban…” stb. — ezek kinesztetikus kifejezések. Ilyenek a testérzetekhez kapcsolódó szókapcsolatok is: pl. „valami nyomja a szívét; eláll a lélegzete; földbe gyökerezett a lába stb.” Lehetnek még szagláshoz és ízleléshez kapcsolódó kifejezések is.

Az összhang szerepe a kommunikációban

Az összhang, az egymásra hangoltság, fontos feltétele a hatékony kommunikációnak. Angolul rapportnak hívjuk.

Rapportot teremthetünk verbális és nem verbális eszközökkel.

Verbálisan: a partner domináns reprezentációjára utaló kifejezéseke használunk (pl. világos, jól látható, vagy jól hangzik, harmonikus, vagy nehéz – könnyű, megragadni a lényeget stb.), majd ha szükséges vezetéssel irányítjuk a figyelmét egyéb reprezentációra.

Nem verbálisan: a partner testtartásából, gesztusaiból valamely részletet tükrözünk, majd vezetünk.

A változás modellje – célkitűzések

A változás alapvetően két nagyon eltérő gondolati keretben helyezhető el. Ezek nélkül legegyszerűbben így fogalmazható meg:

Van egy jelen helyzet A, és szeretnénk eljutni a kívánt helyzetbe B. Milyen út vezet oda, milyen erőforrások használatával juthatunk oda?

A tipikusan különböző két gondolati keret:

  • probléma- keret
  • eredmény vagy cél-keret.

Gondolkozásunk eredményességét meghatározhatja, hogy célt tűzünk ki, vagy problémát oldunk meg.

A nyelv szerepe az életünkben, azaz a szavak varázsa és bizonytalansága

A közvetlen emberi kommunikáció alapvető eleme a nyelv. A szavak varázsa alól nehéz kivonni magunkat: az üzleti életben, csakúgy, mint a gyógyításban, a beszéd a befolyásolás fontos eszköze. Amit mondunk, egyrészt tükrözi azt, hogyan gondolkozunk, másrész hatást vált ki a hallgatóságunkból, amely hatást – például jól strukturált szóhasználattal -irányíthatunk. A nyelv, lényegéből fakadóan sokszor bizonytalan jelentést hordoz, ez is okozhat kommunikációs problémákat.

A világ eseményeiről szerzett ismereteinket magunkban a fő reprezentációk valamelyikén (vagy akár mindegyikén) jelenítjük meg. Az élményeinkről alkotott nyelvi reprezentációt szintén a modellezésnek megfelelő 3 fő lépés használatával alkotjuk.

 A Metaprogramok

A metaprogramok határozzák meg, hogy a személy hogyan viszonyul egy adott probléma kezeléséhez, azaz milyen a gondolkodási stílusa, milyen megközelítési mintákat követ. A metaprogram minták határozzák meg tapasztalataink és megismerésünk egymáshoz kapcsolódó viszonyát. Ezek olyan belső mentális programok, melyek közvetlenül vezérlik a gondolkodási folyamatainkat, illetve tipikus gondolkodási mintákat határoznak meg az egyén vagy csoport gondolkodási stratégiáiban. Felismerésük – például csoportmegbeszélés során – hozzásegít ahhoz, hogy megértsük a személy (vagy személyek) kognitív stratégiáit. Ezek révén érthető meg, hogy emberek nagyon hasonló szemlélettel egészen más következtetésekre jutnak. Ezek a programok önmagukban se jók, se rosszak, viszont például egyes munkakörök egy bizonyos fajta megközelítést igényelhetnek, azaz többségében a megfelelő metaprogramokat használó dolgozó jobban, sikeresebben tudja ezeket elvégezni. A leírt program típusok ritkán fordulnak elő teljesen tisztán, és az adott szituációtól is függhet, hogy az egyén melyik metaprogramot használja.

 Tartalom       ember, dolog, aktivitás, információ

Chunking        egész, részlet

Időkeret         múlt, jelen, jövő

Időszelet        időszakaszok

Irányultság   felé, elől, szemben

Aktivitás        proaktív, reaktív

Hasonlítás    ugyanaz, hasonló, különböző, ellentétes

Érzékelési helyzet          saját, másik, megfigyelő

Figyelem         saját, másik, megfigyelő

Hatalom         belső, külső           adat

Kapcsolat     szimmetrikus, komplementer, hierarchikus, rendszerszerű

 Melléklet: Az alapítók…

Dr. Richard Bandler

Richard Bandler - NLPRichard Wayne Bandler a kaliforniai San Joséban nőtt fel. Gyerekkorát az utcagyerekekéhez hasonlíthatnánk. Egy időben Richard családjának volt egy étterme, ahol a konyhában főző édesanyja körül téblábolva sajátította el a főzés tudományát. Akármikor is látogatta meg őt az ember Bonny Doon-i házukban, mesés ételeket főzött.

Ugyanakkor Richard nem tudta élvezni saját főztjét. Gyermekkori csatangolásai során egy alkalommal megsérült a gyomra, amiről azt mondta, kés okozta. Belső részeinek egy részét eltávolították, így nem volt képes néhány friss zöldséget megemészteni. Esküszik a húsra, és a Santa Cruz-i Ocean Street egyik francia éttermével szemben nagy elfogultságot tanúsít.

Richard a Freemont Középiskolából a Los Altos-i Foothills Főiskolára ment. Két év után átkerült a Santa Cruz-i egyetemre, ahol a főtantárgya a matematika és a számítástechnika lett, később pedig a viselkedéstudomány iránt kezdett érdeklődni.

Diákévei alatt Richard egyik szakról a másikra vonult – felvette a filozófiát, a logikát, a számítástechnikát, a matematikát. Bármikor is látták őt az előadásokon, nem látszott rajta, hogy érdekelné a tananyag.

Richard mindig úgy mászkált az egyetem területén, mint aki épp akkor érkezett egy utcai verekedésből, San Joséból. Haja hosszú volt, és büszkén viselte kecskeszakállát. Ritkán hiányzott oldaláról a bicskája. Ma már mindenki tudja, hogy bármi megtörténhet bárkivel bárhol és bármikor. Akárhogy is, ezt Richard szó szerint vette, még az egyetem csendes, nyugodt légkörében is.

1972-ben Bert professzor egyik délutáni előadásán, amely „A személyes megnyilatkozások értelmezése” címet viselte, Richard felpattant, és fennhangon, dühödten kezdett beszélni az egyetemen tartott pszichológiai kurzus gyakorlatiasságáról. „Valami sokkal használhatóbbat kellene tanítaniuk az embereknek, a Gestalt-terápiát” – teljesen begurult, vöröslő arccal, torka szakadtából üvöltött, majd kiviharzott az osztályból. Bert történetesen teljesen egyetértett Richarddal. „Látja – mondta –, tényleg nincs senki az egyetemen, aki igazán használható Gestalt-terápiás tanfolyamot tudna tartani.”

Richard karrierjének kísérletező szakaszában volt, ami az ő esetében egy életen át tart. Nagyon érdekelte őt a Gestalt-pszichológiának nevezett gondolati iskola, amely azzal foglalkozik, hogyan lehet az élményt a jelenben a legteljesebben megtapasztalni és a tudatosságot fokozni. Richard hosszú órákat töltött azzal, hogy tanulmányozza a Gestalt-terápia dokumentációját, aminek a főszereplője egy bizonyos Fritz Perls nevű orvos, a terápia kidolgozója.

Továbbá érdeklődött más kortárs pszichoterápiás módszerek és a családterápia iránt, amelynek révén változásokat lehet előidézni egy családban azáltal, hogy a szűk és néha a tágabb családi körrel dolgoznak. Ezenkívül magas szinten sajátította el az úgynevezett rolfing módszert, aminek a lényege, hogy mélymasszázzsal átdolgozzák a kötőszöveteket.

Diákévei alatt Richard megélhetését részben abból biztosította, hogy egy bizonyos Robertnek dolgozott, aki orvos, ügyvéd, és egyben egy kiadóvállalat tulajdonosa is volt. Ő kérte meg Richardot, hogy szerkessze meg Fritz Perls néhány kéziratát, és ebből született meg Richard első könyve The Gestalt Approach and Eye Witness To Therapy (A Gestalt-módszer és a terápia szemtanúja) címmel.

John Grinder

Akkoriban John Grinder éppen a Santa Cruz-i California Egyetem professzori címének elérésén dolgozott. Ph. D. fokozatát egy San Franciscó-i egyetemen szerezte, ahol az amerikai nyelvész, Noam Chomsky elméletét, valamint a mondattant tanulmányozta hosszasan. John ez idő tájt már társszerzője is volt legalább egy könyvnek, ami On Deletion (A törlésről) címmel jelent meg.

Richarddal ellentétben, aki egy zsidó család egyedüli gyermeke volt, John nagy katolikus családban nőtt fel. John igen jártas volt a rugalmas viselkedés területén és a nyelvek modellezésében. Tolmácsként szolgált a hadseregben, több nyelven beszélt, és részt vett az Egyesült Államok hadserege által támogatott titkos akciókban. Ugyancsak hozzászokott már az identitás változtatásához.

Egy hadművelet során rövid időt töltött Afrikában, ahol egy kis faluban székelve egy speciális modellező eljárással megtanulta a szuahéli nyelvet. Már a nyelvi viselkedés első lépéseit is a modellezés segítségével sajátította el, mellőzve a szokásos magolást.

John kiváló nyelvtehetségét és már elsajátított modellezőképességét, valamint a nyelvi doktorátusa megszerzése során gyűjtött tapasztalatait társította Richard sok különböző készségével, a modellezés megértésével és a nyelvtanulásra való alkalmazásával, amit Richardnak még el kellett sajátítania.

Az egyetemen John nagyon tevékeny volt a különböző haladó tanítási módszerek terén. Olyan messzire jutott, hogy rávette az egyetemet, fizessen Richardnak azért, hogy együtt tartsák meg néhány szemináriumát. Akkoriban John leginkább pólóban és farmerban járt, nem pedig tweedzakóban és csokornyakkendőben. Mindig frissen borotváltnak látszott, hullámos haját hosszan viselte. Két gyermeke az édesanyával élt, a nemrég elvált John pedig egyedül lakott Scotts Valleyben, valahol a Santa Cruz-hegységben.

1972 tavaszán John Richardot felügyelte a Kresge Főiskolán tartott tanfolyamán. A tanácsadásban és pszichoterápiában John akkor még újoncnak számított, így a felügyelő megnevezés kissé furcsán hatott, és felmerült a „Ki felügyel kit?” kérdése.

A briliáns nyelvi modellezőképességgel rendelkező John társulása a viselkedésmodellezésben jártasságot szerzett Richarddal – aki a legújabb pszichoterápiai módszerek szakavatottja volt –olyan viszonyt eredményezett, amely a későbbiekben kivételesnek és gyümölcsözőnek bizonyult mindkettőjük számára. Ebből a viszonyból egy olyan módszertan született, amely lökést adott az emberi kommunikáció fejlődésének.

Milton H. Erickson

Richard szomszédja, Gregory Bateson azt ajánlotta Richardnak és Johnnak, hogy keressék fel Milton H. Ericksont. Többször elutaztak az Arizona állambeli Phoenixbe, ahol Milton lakott, és hosszú órákat töltöttek beszélgetéssel és az ülések rögzítésével. Maga Milton igen különös figura. Két bénulásos roham után, nem hallván a hangtónusok közötti különbségeket és színvakon, azt hihetnénk, hogy nem sok maradt ebből az emberből. „Csak egyszer kell látnunk, hogy megérintsen minket lenyűgöző személyes varázsa.„

Miltonnal kétségtelenül többet hallgat az ember, mint beszél. Történetein keresztül tanított – napi több órát töltött azzal, hogy klienseiről, családjáról beszélt, miközben a hallgató folyamatosan transzba esett, meg kiesett belőle. Nagyon hasznos segítség volt magnót vinni a beszélgetésekre, ha végül meg akarta érteni az ember az egészet.

Richard képtelen volt transzba esni Miltonnál, ami érthető, hiszen nem akart elmulasztani egyetlen pillanatot sem, ezért beprogramozta magát, hogy tudatánál maradjon, és minden alkalommal, mikor kezdett elkábulni, gyorsan visszazökkent, hogy ismét éber legyen. Milton meghívta a feleségét az irodájába, hogy megtanítsa Richardnak az önhipnózist.

A felesége elkezdte körülírni, hogyan esik ő transzba: „Most tudatában vagyok a légzésemnek, hogy a szemem közelre és távolra fókuszál, a testem súlyának a széken…” Richard két perc múlva transzban volt…

Fritz Perls

Fritz Perls a huszadik századi pszichológia egyik eredeti egyénisége volt. Több évtizedes, intenzív elméleti és gyakorlati munkásságának eredményeként született meg a Gestalt-terápia, amely a hatvanas években jött igazán divatba, mint alternatív irányzat. Perls élete legvégén állította össze ezt a művet, azzal a szándékkal, hogy gyakorlatias és átfogó összefoglalót adjon az érdeklődők kezébe.

„A mai átlagember alacsony hatásfokú életet él. Bár nem nagyon szenved, mégis keveset tud arról, hogyan kell igazán kreatívan élni. A világ óriási lehetőségeket kínál számára, amelyekkel gazdagíthatná és élvezetesebbé tehetné az életét, mégis céltalanul kóborol, nem igazán tudja, mit akar. Nincs benne igazi lelkesedés. Úgy tűnik, mintha sokat tevékenykedne, de arckifejezése arról tanúskodik, hogy kiveszett belőle az igazi érdeklődés az iránt, amit tesz. Ügyesen beszél a gondjairól, de megbirkózni nem tud velük. A Gestalt-terápia életre kívánja kelteni az embereket és meg szeretné tanítani nekik, hogyan használhatják vele született lehetőségeiket.”

Virginia Satir

Virginia Satir (eredeti nevén: Virginia M. Pagenkopf) 1916. június 26-án született az egyesült államokbeli Neillsville-ben (Wisconsin állam) első gyermekként, egy ötgyermekes farmercsaládban. Noha csekély korkülönbséggel következtek utána a testvérei, Virginia kezdettől fogva a „legidősebb” felelősségével érzett és viseltetett irántuk. A farmon töltött gyermekkorát fontos és hasznos tapasztalatként élte meg, ami a szakmai munkáját is gyakran segítette. (Csak egyetlen példa: egyfajta szimbolikus analógiaként szokta említeni a családja egykori sokfunkciós vasfazekát, amelyben a legkülönfélébb dolgokat tartották: a szappantól a frissen szedett virágokig, hol ezt, hol azt. Jó illusztráció volt ez a „személyiség mint tartály” értelmezésére: csak rajtunk múlik, hogy mit tartunk önmagunkban – haragot, bánatot vagy éppen a pozitív értékeinket.)

Virginia családja mind apai, mind anyai ágon Németországból származott, és a felmenői közül a férfiak voltak kevésbé képzettek, mint a nők. Virginia ennek ellenére úgy érezte, hogy az apjától is fontos dolgokat tanult: például erőt és becsületességet. Számára tehát anyai és nagyanyai szálon is ismerős volt a „tanult nő” szerepe, így nem volt meglepő, hogy az egyetemet is el akarta végezni. A Chicagói Egyetemre ment, szociális munkás szakra. Kissé sokáig tartott, mire diplomát kapott, ugyanis, bár 1943-ban megszerezte az abszolutóriumát, a diplomamunkáját csak 1948-ban védte meg.

Virginia Satir rendkívüli tehetség volt – sokat köszönhet neki a pszichológia. Azonban ahhoz, hogy a tehetsége kibontakozhasson, és újító gondolatai megfoganjanak, termékeny talajra volt szükség. Ezt a talajt az 50-es évek második felében az Amerikában megjelenő humanisztikus pszichológia irányzata jelentette. Ez a magát „Harmadik Erőnek” tituláló pszichológiai irányzat azért született meg, mert egyre több pszichológus szakember vált elégedetlenné az akkoriban uralkodó „inger–válasz”-kísérleteiről híres behaviorista lélektannal, és a nagyon sajátos páciens–beteg kapcsolatban működő freudi pszichoanalízissel. Ezekkel szemben egy hatékonyabb és mindenekelőtt „természetesebb”, „emberibb” lélektan létrehozását tűzték ki célul. Sok neves tudományos és gyakorlati szakember összefogásával indult el a humanisztikus mozgalom, aminek gyümölcseként 1961-ben megalakult a Humanisztikus Pszichológiai Társaság, és megszületett a Humanisztikus Pszichológiai Folyóirat (Journal of Humanistic Psychology).

Virginia Satir a kezdetektől kiemelkedő alakja volt ennek a humanisztikus szakmai közösségnek, olyan társak között, mint Carl Rogers vagy Abraham Maslow. Azon túl, hogy sok terapeuta képződött a keze alatt, mind terápiás elméletének, mind pedig terápiás módszereinek számos elemét hasznosították más humanisztikus elméletek és módszerek kialakításakor is. Természetesen ő maga szintén sokat tanult és kapott más humanisztikus pszichológusoktól.

1963-64-ben a Humán Potenciál Mozgalom fellegvárában, az Esalen Intézetben többek között olyan nagy egyéniségekkel dolgozott együtt, mint Paul Goodman és Fritz Perls, a Gestalt-terápia megalapítói, Moshe Feldenkrais, a finom izommozgásokra alapozott terápia kimunkálója, Alexander Lowen, a bioenergetikai analízis úttörője vagy Jakob L. Moreno, a pszichodráma megteremtője. Virginia különösen sokat hasznosított a saját munkájában Perls és Moreno technikáiból.

Ami az elméleti megközelítését illeti, családterápiás (vagyis „csoport”- terápiás) szemléletével úgy lépett ki az egyént elszigetelten vizsgáló és elemző személyiség- és klinikai lélektan keretei közül, hogy közben mégis az egyént volt képes fókuszba állítani. Korának elismerten jelentős szociálpszichológiai gondolkodásmódját is meghaladta ezzel.

Validálás

Két olyan fogalom példáján szeretném illusztrálni, hogyan is járult hozzá Virginia Satir néhány igen fontos pszichológiai jelenség tisztázásához, amelyek egyben munkásságának is kulcsfogalmai.

Az egyik fogalom – amelynek a magyarra fordítása nem kis gondot jelentett – a „validálás”. Ez a szó, amely esetenként „érvényesítésként”, máskor „elismerésként” vagy „visszaigazolásként” jelenik meg a magyar szövegekben, szinte minden humanisztikus szerzőnél előfordul. Azt jelenti, hogy minden ember önazonosság-érzéséhez és egészséges önérzetéhez elengedhetetlenül fontos, hogy átélhesse: „létezése, személyiségének egyedisége és a tapasztalatai nyomán keletkező érzései jogosak és mások által elfogadottak” – bármilyenek legyenek is azok. Virginia Satir arra mutat rá, hogy számos emberi problémának, fejlődési elakadásnak és lelki szenvedésnek az a gyökere, hogy a legszűkebb családi közösség vagy a legközelebbi családtagok nem adják meg ezt az elemi szintű elfogadást, azaz az illető személyiségének, személyes élményeinek és érzéseinek elfogadását és elismerését. Egy másik ember iránti bizalom – amely nélkül elképzelhetetlen a jó kapcsolat és az együttműködés – azt jelenti, hogy tisztában vagyok vele: ő nem pontosan olyan, mint én, nem pontosan azt érzi, amit én, és nem pontosan ugyanúgy értelmezi a dolgokat, mint én, de az ő személye, az ő érzései és az ő értelmezései ugyanúgy elfogadhatók, mint az enyéim. Egy szülő nyilván akkor tesz legtöbbet a gyermeke egészséges kibontakozásáért, ha ezt szem előtt tartja. Elfogadja, hogy a gyermek bizonyos helyzetekben másként reagál, mint ahogy azt tőle elvárná. Elismeri, hogy lehet másként reagálni, ugyanakkor megpróbálja megérteni, hogy miből is adódhat az a számára meglepő reakció. Ha nem kérdőjelezi meg, nem tartja eleve értelmetlennek, „lehetetlennek” az adott viselkedést, akkor teret ad annak, hogy a gyermek ne mint valami „elutasított”, „érvénytelen” személyre tekintsen önmagára, hanem mint olyan emberre, aki talán tévedett vagy hibázott, de ehhez joga volt. Ha képesek vagyunk a másik emberrel azt éreztetni, hogy tudomásul vesszük, hogy más, mint amilyenek mi vagyunk, akkor lehetőséget adunk neki, hogy őszinte legyen önmagához, és ez lesz az alapja, hogy őszinte legyen másokhoz is.

Növekedési rendszer

Virginia Satir még egy fontos humanisztikus fogalomról ír talán mindenki másnál világosabban. A hierarchikus rendszerrel szembeállított „növekedési rendszer”.

Gondoljunk csak bele, mennyi meddő vita folyik arról, hogy vajon az emberi társadalmak hierarchikus, alá-fölérendeltségi vagy egyenlőségi viszonyok között működnek-e jobban. Amíg e két konstellációt állítjuk szembe egymással, addig a vita eldönthetetlen. A humanisztikusok azonban kilépnek ebből az ördögi körből, amikor a hierarchikus rendszer ellentétének nem az „egyenlősdit” tekintik (vagyis nem az olyan rendszert, ahol mindenki egyenlő), hanem a „fejlődési”, illetve „növekedési” rendszert. ők ugyanis az emberi egyenlőség helyett potenciális „egyenértékűséget” feltételeznek. Ebből következően úgy vélik, hogy az a társas rendszer (család, társadalom stb.) működik jól, amely azt segíti elő, hogy az emberekben rejlő potenciális értékek kibontakozhassanak. Virginia Satir didaktikus bravúrral táblázatba rendezve állítja szembe egymással a hierarchikus és növekedési rendszer működésmódját. Négy területen mutatja be, hogy milyen következményei lehetnek, ha a világot hierarchikus, és milyen, ha növekedési rendszerként észleljük, illetve értelmezzük.

Az egyik fontos terület, amelyet garantáltan meghatároz a társas rendszerre vonatkozó világképünk, hogy milyennek látjuk általában az embereket (beleértve természetesen önmagunkat is). Hihetünk-e egyáltalán „emberi” értékekben: például érdek nélküli emberi jóságban, az emberi sokféleség szépségében és a különbözőség tiszteletében?

Vajon mifajta kapcsolatokat enged meg a hierarchikus és milyet a növekedési rendszer?

Hogyan értelmezzük az eseményeket, vagyis milyen tapasztalatokat szerezhetünk az egyik és milyet a másik rendszer keretei között?

És végül, milyen lehetőséget ad a változásra és a változás megélésére a hierarchikus és milyet a növekedési rendszer?

Satir válaszai senkiben nem hagynak kétséget afelől, hogy melyik rendszer működésmódja hasznosabb az emberiség számára. A dolog különös paradoxonja pedig abban áll, hogy amennyiben a „növekedési” rendszer keretei között élhetünk, akkor akár átmeneti hierarchiák sem árthatnak nekünk, ha a növekedést támogató erők állnak a hierarchia csúcsán.

Ha csupán e két fentebb felvillantott jelenség kapcsán elgondolkodunk a saját életünkről, már akkor is sokat kapunk. Munkássága azonban ezeken a témákon túl még számos, a saját életünkben is közvetlenül hasznosítható gondolattal és ténnyel szolgál. Hihetetlenül gazdag tapasztalati anyag felhasználásával mutatja, hogyan formálódik a személyiségünk a legközvetlenebb kapcsolati rendszerünk, a család kohójában.

Mindezek a felismerések egy olyan embernek köszönhetők, aki a szellemi eszmélésétől kezdve az egész életét az emberi kapcsolatok javításának és az egyén kiteljesedésének szentelte. Virginia Satir 1988. szeptember 10-én hunyt el, az utolsó óráiban is szeretetteli és gondoskodó családtagokkal és barátokkal körülvéve.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>