Selfskills
A végső szót akarjuk megtudni, de amikor végre valaki megmondja nekünk vagy meghalljuk, egy szót sem értünk belőle. Nem értjük, nem tudjuk, mi a válaszban a titok, mi benne a csodálatos.
A zen nagyon közvetlen út. Közvetlen út a tudathoz, ahhoz, hogy megtudjuk, kik vagyunk, hogyan gondolkozunk, miként látjuk a világot és magunkat. A közvetlenség a bensőségességben van. Abban, hogy ez valódi belső út. Bennünk járható. A legbelsőbb.
Amikor felmerül egy kérdés, mint amilyen a: „mi ez?”, elkezdünk válaszokat keresgélni, magyarázatokat gyártani, logikai és asszociatív kapcsolatokról beszélni, gondolkodási struktúrákat működtetni, eddigi tudásunkból meríteni, lexikális ismereteinket villogtatni. Ahelyett, hogy rácsodálkoznánk a dologra, hogy tényleg: „mi is ez?”
A közvetlen út nem abban van, hogy frappáns választ adunk a kérdésre, hanem abban, hogy meg akarjuk tudni, mi ez a rácsodálkozás! Abban, hogy magunkat, a saját tudatunkat figyeljük, de magunkat akarjuk meglátni akkor is, amikor kérdezünk, amikor megismerünk valamit, és amikor meg akarjuk magyarázni, hogy mit, miért csinálunk.
Okkal szeghetjük le a fejünket, amikor valaki egy kérdésre csak azt tudja felmutatni, hogy mit tanult másoktól. Okkal lehetünk szomorúak, hogy egy tanításból csak a szavakat értik meg a tanítványok. De jussunk hát el a szavakon túlra, vagy ahogy másképp mondanánk, a szavakon innen-re, és akkor megélhetjük a zen közvetlenségét.
Csodálatosak a távoli hegyek, a rét virágai. A kövek magukért beszélnek a patak csobogásában. Mikor a madarak énekelnek vagy a kutyák morognak, mind azt mondják: Ez! Ez!
(Dobosy Antal írása – megjelent: A Tan Kapuja Buddhista Egyház Tájékoztatójában 34. szám 2007. tél)
