MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk a Gyökerek II. című két napos tréningre. A részvételnek nem feltétele a GyökerekI. elvégzése
Jelentkezz mielőbb, mert maximum 12 résztvevőt várunk és már csak pár üres hely van!
A program október 12-13-án lesz megtartva.
„Minden Út kezdete, hogy tudd honnan indulsz!”
Ha meghozunk egy döntést, azt beidegződéseink befolyásolják. Mint ahogy azt is, hogy mely külső – belső ingerekre figyelünk, mit érzünk és hogy mindezt hogyan értelmezzük. Végül, hogy eszerint cselekszünk-e? Ahhoz, hogy megszabadulhassunk szüleink jó szándékú üzeneteitől, mondataitól, kapcsolódási mintázataitól, egyre inkább autonómmá kell válnunk. Hiszen ezek egy része hátráltat minket, mert valójában őróluk szólt és mi gyakran csak erőltetetten kényszeredve fogadtuk el.
Ezért előfordul, hogy a mai felnőtt működésünket gátolják. Az első lépés felismerjük: melyek ezek, hogyan hatottak ránk, milyen folyamatot indítottak el bennünk, vagyis hogy tudatában legyünk a saját „történetünknek”. A “Gyökerek “tréning ezekre a mintákra mutat rá és lehetővé teszi számodra hogy az autonómiád megszerzése felé megtegyél pár lépést.
A program első szakaszában érzések, gondolatok és tettek önmegerősítő rendszerével ismerkedhetsz meg, valamint lehetőséged lesz annak felismerésére, hogy téged hol, miben támogatnak és akadályoznak mindezek. Milyen kapcsolati mintáid vannak, és kitől vetted át azokat? Elégedett vagy-e a jelenlegi kapcsolataiddal…?
A program tranzakcióanalízis elméleti rendszerére épül.
Helyszín : Budapest
Előadó : Goldschmidt Liza, pszichológus, Szomato-Gestalt pszichoterapeuta
Részvételi díj: 22.000Ft
Jelentkezés: goldschmidt.liza@gmail.com
[gravityform id=30 title=false description=false ajax=false]